Főoldal
(+36/1) 766-4554
(munkanapokon 9-17 óra között)
SPAM
Kezdőlap / Miért érdemes a programhoz csatlakozni?
Miért érdemes a programhoz csatlakozni?

A megkérdezettek 31 %-a nem, 40%-a pedig kifejezetten rosszul tájékozott a magán és a céges e-mail címek védettségét illetően, kétharmaduk pedig nem tudja, hogy a telefonos megkereséseket letilthatják. És ezek még csak törvényi szabályozás legfontosabb elemei, még nem beszéltünk a cégek önszabályozás formájában tett saját vállalásairól. A Tisztelt Vásárló Program azért jött létre, hogy segítse a vásárlók tájékozódását és a cégek bevonásával láthatóvá tegye vállalásaikat. A láthatóság nélkül ugyanis nincs felismerés.


Mivel foglalkozik a Tisztelt Vásárló Program? Szűkebb értelemben az adatvédelmi és promóciós szabályozással, illetve a legfontosabb vásárláshoz kapcsolódó alapjogokkal, melyet a vásárlók számára tesz hozzáférhetővé közérthető, kereshető és kérdezhető formában. Tágabb értelemben olyan kétirányú platformként üzemel, mely cégek számára lehetővé teszi, hogy vállalva a program értékeit és a DIMSZ etikai kódexét maguk is csatlakozzanak és ezt kommunikálják, illetve információt kapjanak a tipikus vásárlói kérdésekről, problémakörökről, valamint képzéseken, rendezvényeken vegyenek részt az időnként változó törvényi szabályozás alaposabb megismerése érdekében.


Amennyiben Ön is fontosnak érzi ezeket az értékeket a cége számára, csatlakozzon a Tisztelt Vásárló Programhoz.


Várjuk jelentkezését!


A vásárlók mindössze 46 százaléka gondolja magát tájékozottnak az - őket egyébként napi szinten érintő - adatvédelemhez és promócióhoz kapcsolódó kommunikációs szabályozás témakörében, derül ki a Kutatócentrum Tisztelt Vásárló Program számára készített felméréséből. Az adat valójában nem meglepő, hanem őszinte - állapítható meg a további kérdésekre adott válaszokból.

A programban résztvevő cégek

hh

 

Irodánkat 2012 márciusában alapítottuk azzal a céllal, hogy kollégáink többéves és speciális jogterületekre is kiterjedő magas szintű szaktudását ötvözzük azzal a szemléletmódunkkal, amelynek középpontjában a közvetlen hangvételű kommunikáció és ügyfeleink valódi igényeinek megismerése, illetve figyelembevétele áll.


Egy olyan ügyvédi irodát szerettünk volna tehát létrehozni, amely egyszerre nyújtja azt a magas szakmai színvonalat, amit az ügyfelek az akár több száz fős nemzetközi irodáktól megszoktak, és mégis megőrzi azt a fajta rugalmasságot és közvetlen, személyes hozzáállást az ügyfeleink irányába, amely elsősorban a kisebb ügyvédi irodákra jellemző.

crane

 

Az adatbázis nem a számokról, hanem az emberekről szól. CRM és kommunikációs ügynökségként mindig fontos volt számunkra, hogy tiszteletben tartsuk a vásárlók kéréseit, kérdéseit, döntéseit. Így tudjuk megérteni őket, és megértetni magunkat velük. Az utóbbi időben mégis azt tapasztaljuk, hogy információhiány keletkezett, ami nehezíti a vásárlókkal folytatott kommunikációt.

A Tisztelt Vásárló Programban azt látjuk és támogatjuk, hogy egymásra mutogatás helyett párbeszédet kezdeményez a vásárlók és a márkák között, az érintett szereplők bevonásával. Hiszünk abban, hogy az eredménnyel mind a két oldal jól jár: egyre többen lesznek a tájékozott fogyasztók és az őket értő és velük hatékony párbeszédet folytató márkák.

TOVÁBBI KÉRDÉSEK


Amennyiben további kérdése van, melyre nem kapott választ a Gyakori kérdések vagy a Jogszabályok menüpontban, kérjük, írja meg nekünk, vagy hívjon bennünket és igyekszünk mielőbb megválaszolni.

EGYÜTTMŰKÖDÉS



A DIMSZ Email Marketing Tagozata üdvözli a Tisztelt Vásárló Program létrejöttét és tagjai magukra nézve kötelezőnek tekintik a program alapelveit, vállalva, hogy tevékenységüket ezen elvek mentén folytatják.

HÍRLEVÉL


Amennyiben szeretne további tájékoztatást kapni a Tisztelt Vásárló Programról, kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Tájékoztatjuk, hogy adatait kizárólag abból a célból kezeljük, hogy hírlevelünket elküldjünk az Ön részére. Az adatok kezelője a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség. (1138 Budapest, Madarász Viktor út 47-49. 5. em.). Bármikor kérhet tájékoztatást a személyes adatai kezeléséről, vagy kérheti azok törölését, helyesbítését az alábbi címeken: 1138 Budapest, Madarász Viktor út 47-49. 5. emelet címen vagy a benko.livia@dimsz.hu e-mail címen. Az adatok feldolgozását a Multicom Contact Kft. (Cím: H-1121 Budapest, Zsigmondy Vilmos u. 8/b.) végzi.

Kérdése van?


Miért érdemes a programhoz csatlakozni?

A megkérdezettek 31 %-a nem, 40%-a pedig kifejezetten rosszul tájékozott a magán és a céges e-mail címek védettségét illetően, kétharmaduk pedig nem tudja, hogy a telefonos megkereséseket letilthatják. És ezek még csak törvényi szabályozás legfontosabb elemei, még nem beszéltünk a cégek önszabályozás formájában tett saját vállalásairól. A Tisztelt Vásárló Program azért jött létre, hogy segítse a vásárlók tájékozódását és a cégek bevonásával láthatóvá tegye vállalásaikat. A láthatóság nélkül ugyanis nincs felismerés.


Mivel foglalkozik a Tisztelt Vásárló Program? Szűkebb értelemben az adatvédelmi és promóciós szabályozással, illetve a legfontosabb vásárláshoz kapcsolódó alapjogokkal, melyet a vásárlók számára tesz hozzáférhetővé közérthető, kereshető és kérdezhető formában. Tágabb értelemben olyan kétirányú platformként üzemel, mely cégek számára lehetővé teszi, hogy vállalva a program értékeit és a DIMSZ etikai kódexét maguk is csatlakozzanak és ezt kommunikálják, illetve információt kapjanak a tipikus vásárlói kérdésekről, problémakörökről, valamint képzéseken, rendezvényeken vegyenek részt az időnként változó törvényi szabályozás alaposabb megismerése érdekében.


Amennyiben Ön is fontosnak érzi ezeket az értékeket a cége számára, csatlakozzon a Tisztelt Vásárló Programhoz.


Várjuk jelentkezését!


Nevem:
Email címem:
Tájékoztatjuk, hogy elküldött üzenetét és megadott adatait kizárólag abból a célból kezeljük, hogy üzenetét meg tudjuk válaszolni a későbbiek folyamán. Az adatok kezelője a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség. (1138 Budapest, Madarász Viktor út 47-49. 5. em.). Bármikor kérhet tájékoztatást a személyes adatai kezeléséről, vagy kérheti azok törölését, helyesbítését az alábbi címeken: 1138 Budapest, Madarász Viktor út 47-49. 5. emelet címen vagy a belai.krisztina@dimsz.hu e-mail címen. Az adatok feldolgozását a Multicom Contact Kft. (Cím: H-1121 Budapest, Zsigmondy Vilmos u. 8/b.) végzi.

TÁMOGATÓK:


ALAPÍTÓK:


EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK:


MÉDIA PARTNEREK:


HATÓSÁGI PARTNEREK, EGYÜTTMŰKÖDŐ SZAKMAI SZERVEZETEK:

BÖNGÉSSZEN A CÍMKÉK KÖZÖTT!

  GVH  adathalász  adatkezelés  adatvédelem  bírság  bűntetés  csalás  csalók  direkt és interaktív marketing szövetség  facebook  fogyasztó  nyereményjáték  online vásárlás  promóció  spam  személyes adatok  tisztelt vásárló program  webshop  átverés 

Minden jog fenntartva! 2013 Tisztelt Vásárló Program

Köszönjük a Webrának az oldal elkészítésében
és üzemeltetésében nyújtott támogatását.